Bem lengyel tábornagy Bécsből Pozsonyba menekült s megijedtem, hogy seregünkbe alkalmaztatik. Uraim, legyen annyi belátásunk s nemzeti érzelmünk elhinni, hogy nemzeti háborút s függetlenségünket eldöntő csatákat csak honfi sereg honfi vezérek alatt végezhet gyözedelemmel. Idegen befolyás s vezérlet itt képtelenség; mert ez nem mechanicai feladat, mint a lánchidépítés. Itt nem elegendő a fej, itt a szívnek, a kedélynek, a hazafiúi indulatnak együtt kell munkálnia, hogy fény s dicsőség legyen eredménye. Így vívta ki függetlenségét saját erővel Helvetia, így szabadságát Franciaország. Idegenre nálunk sincs szükség, a szabadsági harc, a jeles hadvezérek bölcsője, s ezek nálunk sem maradhatnak el. Csak erőt gyüjtsünk, bízzunk a magyarok istenében s a szabadság európai haladásában, nemzeti seregünk önmagával összhangzásba hozva, ha táblabíráktól nem zavartatik, a reactio özönvizelőtti mammutjai ellen olly taktikát fejtend ki, hogy az osztrák birodalom szú-ette gépezetének minden kapcsolékai szakadozni fognak. (Kossuth Hírlapja 1848. november 15.)

Mi meg vagyunk győződve arról, hogy a hazafiság nincs ellenében a világpolgárságnak, sőt hogy az csak annak erényéből fejlődhetett ki. Volt tán már hazafi, ki világpolgári tettekkel nemragyogott; de rossz hazafi világpolgár nem lehetett...

A világpolgárság egy nagy kert, melyben a különféle nemzetek virágokként egymás mellett virítanak. Egyik szebben fejlődött ki s kellemesb illatot hint maga körül mint a más, de ez növekszik, s meglehet ragyogand akkor, mikor amaz hervadozni fog. A világpolgár mint kertész, mindeniken örül; kitépni pedig csak egyet is, vagy a nap elől eltakarni legnagyobb, legiszonyúbb bűn: mert a kozmopolitizmus kertében dudva nincsen, mind nemes virág, ha eddig vadon nőtt is. E gondolat, bár az emberi lélek mindenütt egy nyelven nyilatkoznék, egy alakba volna öntve, valódi oktalanság, s a legferdébb félszegség szüleménye. Ennek oktalan fajzata azon többször már előtűnt igyekezet is, egy közönséges nyelvet feltalálni. Ha a közönséges nyelv feltaláltatik s az emberek befogadják, akkor kihalt minden, mi a lelket rnelegíti, színezi...

A nemzeti sajátság énelőttem legdicsőbb ereklye, és szent, elidegeníthetlen örökség, mert annak elvesztével a nemzet kitörletik a históriából...

Ha majd nyelv és literatura virágzik, a nem zet nem lesz csinos csak, hanem művelt is, nem lesz kölcsönvevő, hanem b irtokos, egyszóval, ő a világban egyén, s nyelve raktár lesz, melybe annak mindenik tagja, mi jót tud, ért s érez, közkincsül beteszi, s melyből nem csak az élők táplálóznak, hanem örökül átveszik a késő századok is. Akkor minden, ki az egyénségen felülemelkedik, örül a nemzetiségen, s legirigylendőbb sorsnak tartja, a közkincset valamicskével is gyarapítani...

Nemzetisedjünk meg, hogy a magyar géniusz is a világpolgárság oltárára tehesse le zsengéjét s a többi nemzetekkel együtt arra törekedjék, mely az emberiség sajátja, s mely nélkül a népek csak fajok nem nemzetek!

(Hunfalvy Pál: Drezdai levelek IV-V. Athenaeum 1839. II: 391., 402., 406-7.)

1867-ben Pest város képviselő testülete elhatározta, hogy az utcákat neves személyiségekről, történelmi hősökről nevezzék el. A kérdéshez az akkor induló szaklap is hozzászól, valószínűleg annak akkori szerkesztője, Thaly Kálmán: "A kis ronda perc-utcára a fényes, büszke kuruc név reátukmálása ellen ünnepélyesen tiltakozunk; a szabadság vitézeit nem szabad ily hitvány utcával prostituálni, — legyen az labanc-utcává."

Századok 1 (1867) 418-9.

Anyámtól regények maradtak ránk, vacsora után apámmal ezeket olvastuk. Eleinte csupán azért, hogy a szórakoztató könyvekkel gyakoroljam magam az olvasásban, de érdeklődésünk csakhamar annyira fölébredt, hogy végül éjszakákon át, egymást váltva szüntelen felolvastunk. Sohasem tudtuk abbahagyni, amíg végére nem jutottunk egy-egy kötetnek. Apám néha restellkedve mondta, amikor meghallotta a fecskék ébredését: Feküdjünk már le - nagyobb gyerek vagyok nálad. (Jean-Jacques Rousseau: Vallomások. Bp. 1962. 14.)

A közlekedési eszközök gyorsaságának és számának csodaszerű fejlődése, nagymértékben szaporította időnkben az utazók és utazások számát; tágabb köröknek nyitotta meg élvezhetésök lehetőségét és szélesbítette területük keretét. De módosította sok tekintetben jellemüket és céljaikat is. A „tourista" rendszerint háttérbe szorítja az „utazót". Az utazás jelenleg csak kivételes esetekben viseli egy beható kiképzési időszak jellegét.

Szécsen Antal: Majláth György emlékezete, MTA Bp., 1884. (A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. II. kötet. 3. szám.) 11.

Dédapám a siculusok vagy inkább erdélyi székelyek nemzetségéből való volt, akik azzal büszkélkednek, hogy a magyar nyelv náluk tisztább; azért-e, mert elsőnek vagy utolsónak jöttek ki Szkítiából, nem tudom: annyit tudok, hogy büszkélkednek vele.

(Szenci Molnár Albert: Dictionarium Ungarico-Latinum (1604). In: Uő: Napló és más írások. Kriterion Buk. 1984. (Téka) 172.)

1848 márciusában a városi polgárok több helyen (Pozsony, Székesfehérvár, Vágújhely) a zsidók ellen fordulnak.

"A városi polgárok, kik csak imént nyertek politikai jogokat, felzúdultak az ellen, hogy a zsidók is polgári jogokkal bírjanak, különösen oly városokban, hol a lakók többsége német volt. Ők is azt tartották, mit az öreg gróf La Motte, a gömöri követ 1835-ben egyszer kifejtett, hogy a szabadságnak nincs értéke, ha minden ember szabad, s hogy  szabadság csak addig ér valamit, míg az kiváltság."

Pulszky Székesfehérváron igyekszik rendet teremteni: "elmondtam nekik, hogy a szabadság nem kiváltság, hogy ez olyan, mint az égő gyertya, mely nem veszt semmit világából, ha más gyertyát gyújtanak meg rajta, hogy a zsidók is úgy fiai hazánknak, mint mi magunk." (Pulszky Ferenc: Életem és korom I. Bp. 1958. 341., 347.)

... felszolításunkra a helytartótanács helyettesítette minden aerárialis épületeken, a katonaiakat kivéve, a kétfejű sast és sárgafekete szí­neket a magyar három színnel, megszüntette a lutrit, behozta a kamara ügykezelésénél a magyar nyelvet, s bezáratta a kamarai dohánytrafikákat, melyeket a kormány a monopólium megkedvelé­sére több helyütt állíttatott, s hol a jó szivar elég olcsó volt; de mi szabad dohánnyal akartunk élni, habár drágább, azért a trafikákat be is zárattuk (Pulszky Ferenc: Életem és korom I. Bp. 1958. 334.)

... éjjel egy zsidó Szécsényen jött keresztül s beszélte, hogy egész Pest megbolondult, zászlókkal járnak az utczákon, mintha követválasztás volna, éljent kiabálnak s ölelkeznek, még őt is megölelték az utcán az úrfiak, — mindenütt zene, zászló, kivilágítás s éljenzés, azt hitte bolondházban van.

(Pulszky Ferenc: Életem és korom I. Bp. 1958. 332.)

... igaz, hogy sem személye, sem magaviselése, mivel igen lágy és sunda (rendetlen) vala szegény, nem tetszett, de szép joszágocskája lévén, bizony, csak elveszem vala, mert tüzesen … asszonyomék által kérettem, de – Isten áldja meg – nem jöve hozzám, mivel unitária lévén, nem akarta vallását változtatni, én pedig jó lelkiismerettel Krisztus-tagadó mellé soha nem fekhettem volna.