Meglátogattam az Aggteleki-barlangot is. Bementünk testvéremmel csinosan öltözve, tiszta fehér, nyári, könnyű öltönyökben, veres, ritka szövet bajadérral (könnyű, áttetsző kendő) nyakunkon, én az én szépen fütökbe szedett hajammal. De mire minden csodálatost bámulva, körülálmélkodva kibújtunk, boldog isten! egymásra néztünk testvéremmel: feketék voltunk, mint a Belzebúb szülöttei. Szépen simított, fodros ruháink összezsugorodva, lelapulva, a veres bajadér kávészín-barna! De meg hozzá az én fejem! Mint a döglött kígyók, leereszkedve függtek le fürteim övemig, mint egy Medúza-főnél... (Déryné: Emlékezései I. Bp. 1955. 588.)