De, hála az égnek, mi még ezen, hozzánk külföldről becsúsztatott, belopózott szellemet hazánk és korunk szellemének el nem ismerhetjük; mi még nem vagyunk pénzkóros spekulánsok körmei közt, sem idegenek zsoldjában álló árulók hálójában; véleményeink még tiszták, elfogulatlanok; vagyonunk bátorságban, a legfőbb hatalom csorbítatlan. Vannak még nekünk emberséges, önhasznot nem vadászó férfijaink, kik a haza érdekeit tudják s azok védelmezéséhez is értenek; vannak szép, vannak dicső emlékezeteink a múltból, melyek a magyarnak fejedelme és hona iránti hűségét, ragaszkodását bizonyítják; van végre érzékünk a javításra, de nem a dúlásra, nem a felforgatásra.
Az önmagát lakoltató Franciaország, a végképp elszegényült és saját tulajdonjogából szinte kivetkezett Portugália és Spanyolország nekünk intő példákul szolgálandanak, s a magyarnak saját józan esze csakhamar meg fogja a valót az álfénytől különböztetni; az ország valódi érdekei, a béke, egyesség, kölcsönös bizodalom, a növekedő műveltség és jóllét elnyomandják az ábrándok és túlszabadság szellemét, s a külföld honunkról mondandja: A magyarnak saját korszelleme van, e korszellem azonban okos és emberséges. (Századunk 1838. július 12.)