A 22 éves magántanító egy főúr fia mellett fejti ki áldásos tevékenységét a 18. században: „Ez igen szép eszű gyermek volt, de rettenetes mérges, iszonyú káromkodó, hogy egy katona sem különb, teremtettézett, kést, fejszét mások után hajigált, melyért elégszer meg is vesszőztem, mégpedig úgy, hogy két lábát lábaim közé szorítottam, a nyakánál fogva bal kezemmel fejét térdemre fektettem, s azután jobb kezembe levő vesszővel a fenekére egynéhányat ütöttem, ezt ha kevesebbszer cselekedtem volna, jól tettem volna, de hiába, mert én is indulatos ifjú ember voltam, s akkor még a volt a princípium (elv), hogy a gyereket veréssel kell nevelni.”